Eltűnő kézművesek nyomában-erdély

Első húsba maró emlékeim egyike volt amikor hallottam, hogy a globalizáció környezetre gyakorolt hatása miatt állatok halnak ki. Aztán hallottam eltűnő törzsekről hasonló okok miatt. Anélkül, hogy túlzottan feszegetnénk trianon hatásait, a diaszpórában élő magyarság öntudata és összetartása a csonkahon határait elhagyva egyre erősebben érződik, hiszen egy olyan szituációba kerültek amihez elengedhetetlen ez a hozzáállás ám elkerülhetetlen és visszafordíthatatlanul asszimilálódnak egy országba és kultúrába. Külön érdekes számomra, hogy ezeken a még fennmaradt magyar szigeteken amik talán egyszer végleg eltűnnek, történik egy ugyanilyen folyamat egy másik rétegében, méghozzá a kézműves mesterségek kihalási folyamata, amik részben a felgyorsult világ, részben pedig a külföldi rossz minőségű, de olcsó áruk beáramlása miatt most is zajlik.

A fotósorozat ezeket az utolsó kézműveseket dokumentálja. 

A képek elkészítése során fontos volt, hogy megpróbáljam magamat is belehelyezni a Romániában és Erdélyben uralkodó légkörbe és mivel az otthoni előkészületek csak közepesen gyenge mankóként segítettek a jó irányba helyezkedni, így az első pillanattól kezdve egy hátizsákkal benne az összes felszereléssel és jobbára stoppal közlekedve jártam a vidéket. A kocsmában, kisboltban és szomszédoktól kellett megtudni, hogy pontosan hova kell menni ki az aki még él és aktívan műveli a mesterségeket. Úgy számoltam, hogy az idő rövidsége és a szűkös anyagi keretek miatt a meglepetés erejét kihasználva át tudom ugrani a részt ahol az emberek megszokják a jelenlétem és kevéssé lesz steril és feszült a miliő. 

Ez végül sikeresnek is bizonyult. Több kedves ember lakásában aludhattam, együtt töltöttük a napot így igazán autentikus és baráti légkörben tudtam dolgozni.

A meglátogatott falvak egykor ezen mesterségek központi eleme volt és a falu lakóinak jó része a sajátkezűleg legyártott termékeikből és állattartásból élt, azonban ahogy egyre nagyobb teret nyert a sorozatgyártása világban sajnos egyre kevésbé lehetett jövedelmezően művelni ezeket a szakmákat, ennek hatására pedig az akkori fiatalokat kevésbé foglalkoztatta ezeknek a mesterségeknek a mélyebb elsajátítása. Ezzel el is érkeztünk oda ami egyből szembetűnik ha megnézzük fényképeket. 

Szinte kizárólag idős emberek akik még aktívan vagyis megélhetési forrásként ápolják ezeket a hagyományokat. A kézzel létrehozott tárgyak nem csak időtállóak, és esztétikusak, de a mai világ egyik legnagyobb problémájára a fenntarthatóságra és a lassabb élet hajszolására is remek választ adnak. Mi történik ezekkel a gyönyörű mesterségekkel, azt nem lehet tudni, lassan és visszafordíthatatlan módon tűnik el, mint oly sok minden a Földön. Ők az utolsók.